Játékszabályok

- minden kitöltött vízszintes SOR tartalmazza az összes számjegyet 1-től 9-ig,
- minden kitöltött függőleges SOR (vagy oszlop) is tartalmazza 1-től 9-ig mind a kilenc számjegyet,
- és minden kitöltött háromszor hármas NÉGYZET is tartalmazza 1-től 9-ig mind a kilenc számjegyet úgy:
- hogy egyetlen szám sem ismétlődhet és egyik sem hagyható el!
A fenti szabály figyelembevételével kell kitöltenünk a 81 számból álló tábla összes üres mezőjét. Ha megnézzük a bal oldali megoldást, láthatjuk, hogy minden sorban, minden oszlopban és mind a kilenc 3×3-as négyzetben megtalálhatók a számok 1-től 9-ig. Az összes játék ugyanezen az elven működik.
Ismerkedjünk meg a következő kifejezések magyarázatával részletesen is, hogy a jelentésük a későbbiekben egyértelmű legyen:
SOR = a vízszintes és a függőleges sor egyaránt kilenc mezőből áll, 1-től 9-ig mind a kilenc számjegyet egyszer tartalmazza.
NÉGYZET = háromszor három mezőből álló egység, amelyben mind a kilenc számjegy szerepel, 1-től 9-ig mindegyik csak egyetlenegyszer.
TÖMB = három NÉGYZET egymás mellett (vízszintesen egymás mellett vagy függőlegesen egymás alatt is TÖMB öt képez három négyzet, pl.: A1, A3-tól J1, J3-ig).
A célunk, hogy kitöltsük az összes mezőt a megismert feltételeknek megfelelően. Ön már biztosan észrevette, hogy a hiányzó számokat és a helyüket úgy találjuk meg a legkönnyebben, ha először a TÖMB-ben megadott számok között két azonosat keresünk, ezután pedig megkeressük a harmadik azonos számjegy helyét. Nézzünk néhány könnyű feladványt:

ELSŐ LÉPÉS: A legcélszerűbb, ha két ugyanolyan számot keresünk ugyanabban a 27 számból álló TÖMB-ben.

Nézzük a vízszintes R tömböt. Van egy 8-as az XR A1 négyzetben és egy másik az YR E3 négyzetben. Tehát kell lennie egy 8-asnak a ZR négyzetben, a második sorban. Mivel csak egy üres hely maradt, írjunk be egy 8-ast a G2-be.

Most nézzük a függőleges X tömbben a 9-es számjegyeket. Van egy az XR-ben B1-nél és egy másik az XT négyzetben a C9-nél. Tehát el kell helyeznünk egy 9-est az A oszlopban. Itt két kitöltetlen helyünk van: A4 az egyetlen lehetőségünk.

Most nézzük meg a vízszintes T tömböt. Van egy 6-os számjegy a A8-ban és egy másik a H9-ben. Egy 6-ost kell helyeznünk az YT tömbbe a hetedik sorba. Miután itt már csak egyetlen kitöltetlen hely van, a D7-be írjuk a 6ost!

MÁSODIK LÉPÉS: Most már tudjuk, hogy könnyedén találhatunk párokat ugyanabban a tömbben, vagyis annak három négyzetében, így kitölthetünk egy-egy hiányzó számot.
Szisztematikusan vizsgáljuk át a tömböket, és keressünk párokat, a harmadik számot pedig töltsük ki. Újra és újra nézzük át a tömböket, és ahogy egyre több helyre írunk számokat, egyre több új párt találunk.
NÉZZÜK MEG A HARMADIK LÉPÉST! Nem mindig egyértelmű egy harmadik hiányzó szám elhelyezése. Olykor nehezíti a helyzetet, hogy több lehetőség is van.
Például az R tömbben van két 9-es, a harmadik pedig vagy a D2-be vagy az F2-be mehet. Ahhoz, hogy eldönthessük, melyik a megfelelő hely, szükségünk lesz még egy 9-esre az Y tömbben.
Már végignéztük az összes párt, és nincs is túl sok hiányzó számunk (26), nézzünk egy másik lehetőséget az üres helyek kitöltésére.

Az RZ négyzetben van egy üres hely, ezért írjuk be a hiányzó 7-et.

Lássuk, hogy ez a 7-es segít-e minket. Kell még egy 7-es az SZ négyzetben. Nem írhatjuk a J sorba, így a H4-be fogjuk írni.

Most már csak egy szám hiányzik az SZ négyzetből, a J5-be így írjuk be a 2-t. Ezáltal az S tömbben már két 2-esünk is van, a hiányzó 2-nek pedig csak egy hely maradt, amit a D4-ben kell beírnunk.

Helyezzük a 4-est az R tömbben. A J2-ben lévő 4 azt jelenti, hogy az RX négyzet B oszlopában kell lennie, mivel a C8-ban már van 4-es a C oszlopban. Az RY négyzetben a hiányzó 4-nek az első sorban van a helye, de mivel az F oszlopban már van 4-es, az egyetlen lehetőségünk az E1 marad.
NÉZZÜK A NEGYEDIK LÉPÉST, 20 hiányzó számmal! Olykor nehéznek tűnik a megfejtés, nem is lehetséges továbblépni, amíg bizonyos számok a helyükre nem kerülnek. Nézzük függőlegesen és vízszintesen végig a sorokat, amíg párokat nem találunk, illetve amíg egyetlen hiányzóra nem bukkanunk, és előbb-utóbb megtaláljuk a válaszokat, azaz a hiányzó számok helyét.
ÖTÖDIK LÉPÉS – A TELJES MEGOLDÁS. Ne feledje, hogy minden Sudoku feladványnak csak egyféle kitöltési megoldása létezik! Nem célszerű találgatni vagy matematikai összefüggéseken töprengeni a kitöltés során. Legyen türelmes, figyelmes és használja a megismert logikát!
JÓ TANÁCS: Toll helyett használjon inkább ceruzát a kitöltésnél! Ha hibázunk, utólag már nagyon nehéz megtalálni azt a beírást, amitől kezdve a kitöltéseink helytelenek voltak. Használjon ceruzát, és amikor megállapítja, hogy korábban valahol tévedett, radírozza ki az egészet és kezdje újra, tiszta lappal! További tanácsok helyett lássunk hozzá, hogy kialakíthassuk egyéni módszerünket és saját egyszerűsítéseinket!

“Több mint” Sudoku szabályai
Ugyanúgy kell megfejteni, mint a Sudokut, csak arra kell figyelni, hogy az összes “>” (kisebb/nagyobb) jel helyesen álljon.

Az X Sudoku szabályai
Az X Sudokunak ugyanazok a szabályai, mint az alap Sudokunak, azzal az egy kiegészítéssel, hogy a két átló vonalában lévő négyzetekben ugyanúgy szerepelnie kell az összes számnak 1-9-ig.

Szuper Sudoku szabályai
A Szuper Sudoku (12x12-es négyzet) kitöltéséhez a következő betűket használja: A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L. Éppen úgy mint a hagyományos Sudokuban, itt is, minden sorban, oszlopban és négyszer hármas négyzetben, csak egyszer, de legalább egyszer szerepeljen minden betű.

Amőba Sudoku szabályai
A játék szabályai megegyeznek a normál Sudoku szabályaival, azzal a különbséggel, hogy a számokat 1-től 9-ig, a megadott, 9 különböző alakú cellába kell beírni.

“Gyilkos” Sudoku szabályai
A “Gyilkos” Sudoku szabályai – két fontos kiegészítéssel – megegyeznek az alap Sudoku szabályaival. Tehát minden oszlopnak, sornak és 3x3-as rácsnak tartalmaznia kell az összes számot 1-től 9-ig. A kiegészítő szabályok a következők:

a bezárt területeknek (azon területek, amiket halvány szaggatott vonal jelöl) olyan számokat kell tartalmaznia, amelyek összege kiadja a bezárt területbe beírt kis számot

minden egyes szám csak egyszer szerepelhet egy bizonyos bezárt területen belül. Például, ha három négyzet van bezárva, amelyek összege 7, akkor az egyetlen helyes kombináció az 1, 2 és a 4, mivel a 2, 2, 3, vagy az 1, 1, 5, és a 3, 3, 1 kombinációk, a számok ismétlődése miatt nem megengedett.